Rólunk

Kedves Látogató!

Ezen az oldalon szeretném Neked bemutatni a ,,kincseimet”. Mindegyik egy picit a szívem csücske. A textilek, a fonalak, ezek színei, textúrái rabul ejtettek. Ezekből alkotok lakberendezési tárgyakat, főként szőnyegeket, párnákat, kosarakat, kisebb tárolókat. Egyre bővül a paletta, hiszen folyamatosan igyekszem tanulni, fejlődni, valami számomra is új dolgot létrehozni.
Már gyermekkoromban folyamatosan hajtott a vágy, hogy valamit alkossak. Valami nekem tetszőt! Édesanyámtól lestem el a horgolás alapjait, talán 7-8 éves lehettem akkor. Később nekiálltam kötögetni, megtanultam varrni is. Első műveim kézzel varrt babaruhák, takarók voltak. Hihetetlen szerelem ez, egyfajta bekattanás, ami teljesen lázba tud hozni egy-egy ötlet kapcsán.

Vannak kedvenc motívumaim: a csillag, virág, nap, a kisebb-nagyobb bogyók, virágszirmok, cikkcakk formák. Ezeket építem be a körszőnyegeimbe – amik egyébként a kedvenceim – így egy mozgalmas, 3D-s felület keletkezik. Mindig arra törekszem, hogy izgalmas, érdekes megoldást találjak ki. A mintákat igyekszem magamra formálni, hozzáadni valami pluszt, amitől szebb és egyedi lesz. Nem feltétlenül az egyszerűbb megoldást keresem, van, hogy több órán keresztül csak kísérletezem, próbálok valami újat, újszerűt létrehozni. Oktatóanyagaimmal Téged is hozzásegítelek, ahhoz hogy ebbe a gyönyörű, meditatív tevékenységbe belefogj, és örömöd leld az alkotásban. A webáruházban található fonalak pedig kiváló társaid lesznek ebben – színeikkel, puhaságukkal elvarázsolnak. Hamarosan Te is „függővé” válhatsz 🙂 Kreativitásod produktumait évekig csodálhatod, büszkén mutogathatod, örömmel elajándékozhatod.
Egy általam imádott „szakma” elhivatott művelője vagyok. Ez a weboldal is egy álom kiteljesedése, melyen férjemmel és lányommal együtt dolgozunk, mindenben a maximális segítségüket és támogatásukat élvezem.
Kellemes nézelődést és kreatív mindennapokat kívánok!
Kucska Erika